Migránsokat telepítettek Lőrincibe?

11791

Egyes sajtóértesülések szerint migránsokat telepítettek Lőrincibe, mások hozzáteszik, hogy ún. oltalmazotti státusszal rendelkező személyekről van szó, azaz, ahogy a kormányzati lebukást követően fogalmaznak, ők azok, akik illedelmesen bekopogtattak.

A migráció pártpolitikai vetületeivel nem kívánunk foglalkozni. Azt azonban minden gondolkodni képes ember láthatja, hogy a Fidesz ezen a területen is hazudik (“nem engedünk be senkit”), gyűlöletet kelt, korunk súlyos problémáját pedig leszállítja a saját szintjére.

“Egyetlen migránst sem” – ennyivel lehetne összefoglalni a kormányzati szlogeneket, amelyek valóságtartalma kártyavárként dőlt össze a közelmúltban. A KSH nyilvános, bárki által elérhető adatai szerint is 24.385 bevándorolt, letelepedett vagy menekültről tudunk, ezek többsége pénzért szerzett állampolgárságot és telepedhetett le Magyarországon, köztük hazájában körözött bűnöző is.

Szerencsétlen emberek isszák meg a levét a gyűlöletkampánynak

Kitartó oknyomozásunk eredményeként rábukkantunk arra a 7 főre, akikről a sajtóhírek szólnak. Beszéltünk szomszédokkal, a család egyik tagjával, illetve kérdéssel fordultunk a helyi iskolához is (a válasz megérkezését követően frissítjük a bejegyzésünket  – a szerk.).

A szomszédok egybehangzóan elmondták, nagyon meglepődtek az afgán származású személyek Lőrincibe költözésén, nekik erről senki sem szólt, nem is tudták, kihez fordulhatnának aggodalmaikkal. A közvetlen szomszéd, egy idős hölgy is eleinte gyanakodva fogadta őket, hiszen nem szeretné, ha Magyarország “migránsországgá” válna. Azonban az idő múlásával szépen lassan megismerte őket. A megkérdezett utcabeliek egybehangzó véleménye az volt, hogy a Lőrincibe költöző családdal nincs gond, de a következő beköltöztetésekre a politikus lakhelyének közvetlen szomszédságában kerítsenek sort.

Megcsinálják a frászt, aztán ideköltöztetik őket. Korábban csak a kaput zártuk, de miután értesültem a dologról, sokáig még bezárt ajtónál is féltem” – hangzik egy jellemző vélemény.

Való igaz, tudomásunk szerint Szabó Zsolt államtitkár utcájába, pláne közvetlen szomszédságába nem költöztettek senkit.

Kiket költöztettek Lőrincibe, miből élnek, mit lehet róluk tudni?

Személyesen szerettünk volna meggyőződni az igazságról, így felkerestük a családot. Egy nagymamáról, egy házaspárról és négy gyermekről van szó. Csengetésünkre a nagymama jött ki. Sajnos vele nem sikerült kommunikálni, ám segítségére sietett a család 12-13 év körüli fiúgyermeke. Amit ide leírunk, azt részben tőle tudjuk. Kérdéseinkre – bár erre semmi sem kötelezte – szívesen válaszolt, közlékeny volt és barátságos.

A családjuk Afganisztánból menekült a magas beosztású katona nagypapa meggyilkolását követően. Egy ideig éltek Iránba, végül itt kötöttek ki. Egészen pontosan Budapesten, a Ferencvárosban. A szülők gyrososnál dolgoznak, a gyermekek iskolába járnak. A nagymama kivételével mindenki jól beszél magyarul, a megkérdezett srác tökéletes magyarsággal fejezte ki magát.

Muszlimok, egy budapesti mecsetbe járnak. Szomorúak a kormánypropaganda miatt, mert az iszlám vallás követői között is sokféle emberek vannak, a többségük pedig nem olyan, amilyennek bemutatják őket. Megtudtuk, hogy a család egy kis vállalkozásba szeretne fogni, a budapesti ingázás ugyanis sok idejüket elveszi, illetve költséges is, ezért terveik szerint nyitnának egy gyrosost a városban. A beilleszkedésük jól ment, ők tiszteletben tartják az itteniek szokásait, a törvényeket pedig magukra nézve is kötelezőnek ismerik el. Kisebb incidensekre az iskolában került sor, ugyanis a gyűlöletkeltő propaganda nem csak a felnőtt, szavazóképes lakosságot, de a gyermekeket is elérte. Ezért az afgán származású fiatalembernek többször kellett incidenseket elszenvedni, de ezeket jól kezelte. Idővel sikerült rendezni az osztályban a félreértéseket, ő nem terrorista, a szülei sem azok, eszük ágában sincs elfoglalni Magyarországot, csak békességben és boldogságban szeretnének élni választott hazájukban, Magyarországon. Minden magyarnak, így a helyben élőknek is különösen hálásak, mindent megtesznek azért, hogy bizonyítsák, méltóak voltak a megelőlegezett bizalomra.

Tanulság

Ha már a kormány nem tartja a szavát, akkor legalább arra vehették volna a fáradságot, hogy a helyben élők számára részletes tájékoztatást adnak. Elfogadhatatlan az az érv, miszerint a család védelme diszkréciót követelt meg, hiszen mára a titok nem titok. Azonban a lakosság hónapokon át tartó félelme és az iskolai összetűzés is elkerülhető lett volna, ha a politika nem játszana rá tudatosan a félelemkeltésre, minket pedig nem használnának eszközként a hatalmuk mindenáron történő megtartása érdekében.

Fotó: illusztráció